Közösségi házunk, az IKSZT

 

A noszvaji IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér) 2013.augusztus 1-jén kezdte meg működését az ún. jogcím rendeletben foglaltak szerint. Kötelezően vállalt feladata, hogy az MNVH és az NFÜ számára információs pontot nyújtson, közművelődési, ifjúsági, egészségvédelmi, programoknak helyet adjon. A lakosság információhoz jutását segítse.

Rendszeresen fogadó órát tart itt a hegybíró, ügyvéd, családsegítő szolgálat munkatársai, idősgondozók. De itt tartja rendeléseit a falunkban élő pszichológust is. Szakköri, önképzőköri foglalkozások is zajlanak az IKSZT-ben: mesekör, Nyitott Ablak Műhely- foglalkozások. Itt tartja találkozóit a Baba-Mama Klub is.

Előadást tartott az MNVH megyei referense; az Agrárkamara szakemberei irányításával helyi agrárbizottságot választottak a kamarai tagok. Volt már hallás-és látásvizsgálat.

Nem minden rendezvényünk fér el az IKSZT-ben, ezért közösségi programjainknak a kastély, a Gazdaház, az iskola is helyt ad.

Jelenleg a kulturális közfoglalkoztatás keretében helyi egyesületek munkatársaként 2 fő kapott munkájához helyet az IKSZT-ben.

Aki betér az IKSZT-be, benézhet a könyvtárba is, érdemes megnézni, milyen új olvasnivaló érkezett.

Ha Önnek is szüksége van egy bérelhető helyiségre, erre kedvező feltételekkel lehetősége van az IKSZT-ben, előadás, bemutató, tájékoztató rendezvény, kisebb létszámú ülés számára. (Kb. 20-25 főig).

Szeretném, ha beindulna a házban a klubélet, legyen az ifjúsági, nyugdíjas, kertbarát, borász, helytörténeti-helyismereti, kézimunka klub. Aki úgy érzi, szívesen venne részt valamilyen klub indításában, vagy szívesen csatlakozna valamelyikhez, kérem, keressen.

Czinkéné Szűcs Krisztina 30/351-6219, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.